Rólam


A zene, a zenélés számomra munka, kikapcsolódás, szórakozás, hobbi, hivatás. 15 éves koromban kezdtem gitározni. A 80-as évek második felében épp a hard rock zene hódított a világban és ez rám is nagy hatással volt. Fantasztikusan néztek ki a színpadok, a fények, az elképesztő díszletek és az eksztázisban tomboló közönség. Ebben az időszakban teltházas stadion koncerteket adott a világ minden pontján pl. a Bon Jovi, az AC/DC, az Aerosmith, a Whitesnake, a Guns ’n’ Roses vagy a Metallica. Nagyon sokszor álmodtam arról, hogy egyszer ott állhatok egy hatalmas színpadon és részese lehetek egy hasonló színvonalú shownak. Hálás vagyok a sorsnak és nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy azzal foglalkozhatok, amire vágytam, vágyok. Ha van egy kis időd, akkor elmesélem az én történetem.
Ahhoz kicsit későn kezdtem gitározni, hogy egy zenei általános iskolában tanuljam a zenélés alapjait, de talán az én esetem is példa lehet arra, hogy nem csak a klasszikus úton lehet zenélni tanulni és ezen a pályán sikereket elérni.  A család egyik barátjától kapott akusztikus gitár jelentette az első lépést az úton. Az első pillanattól kezdve nagyon sokat volt a kezemben és próbáltam megtanulni az alapokat. Pár hónappal később kaptam a szüleimtől egy elektromos gitárt, hiszen a rock, metál zenében elengedhetetlen egy ilyen hangszer. Amellett, hogy jártam tanárhoz, nagyon sokat köszönhetek annak, hogy a baráti társaságban többen is gitároztak és mindannyian sokkal ügyesebbek voltak nálam, így a közös zenélésekből én tanulhattam a legtöbbet. Az első fellépéseink is ebben az időszakban voltak. Iskolai klubokban, művelődési házakban játszottunk leginkább feldolgozásokat. 1994-ben találkoztam Daczi Zsolttal, aki az egyik kedvenc gitárosom volt abban az időben. A nála töltött másfél év nagyon sokat jelentett. Az óráink keretében volt, hogy az új szerzeményeit tanultuk. Megtanította a szólórész kíséretét, majd felváltva szólóztunk rá. Persze nem ugyanabban a minőségben. :D Nagyon izgalmas volt, hogy egy kicsit beleshettem abba, hogy Zsolt hogyan ír dalokat vagy hogyan alakulnak ki a gitárszólói. Tőle hallottam a Kőbányán induló zeneiskoláról, ahol Póka Egon vezetésével a rockzene kerül a középpontba. Úgy éreztem, hogy meg kell próbálnom a felvételit. Ebben az időszakban épp programozónak tanultam egy főiskolán és finoman szólva sem éreztem, hogy ez az én utam lenne, így sikerült édesanyámmal megegyeznem abban, hogy ha felvesznek a zeneiskolába, akkor abbahagyhatom a főiskolát.  A Kőbányai Zeneiskolában nagyon élveztem, hogy fantasztikus tanároktól tanulhattam 5 éven keresztül. Ezalatt Maróthy Zoltán, Tornóczky Ferenc és Kormos János voltak a főtárgytanáraim. Az elmúlt 25 év alatt az iskola új alapokra helyezte a hazai zenészképzést és ha valaki könnyűzenével szeretne foglalkozni, akkor most sem tudok színvonalasabb intézményt ajánlani. Hálás vagyok az ott töltött öt évért és az életre szóló barátságokért, tudásért.



Zenekarok… 

1994-ben találkoztam Csordás Tibivel, aki a Junkies-ból történő kiválása után saját zenekart alapított Psycho néven. Életem első olyan zenekara, ahol nem csak a haverok és a család jött el megnézni, hanem saját közönségbázist tudtunk kialakítani. Az első stúdiózás, az első kiadvány (maxi kazetta), az első újságcikkek, az első rádió interjúk is ebben az időszakban voltak. Rövid életű banda voltunk és a sorozatos tagcserék után valamikor ’97 körül feloszlottunk. A Metal Hammer magazin Demonstráció 2 című kiadványára is felkerültünk az Összetörte a szívem című dalunkkal, mint tehetségesnek vélt zenekar. 
A Smith & Session zenekar épp gitárost keresett. Már Kőbányára jártunk és a zenekar dobosa, Bonyhádi Bálint hívott el egy próbára. Kovács Áron és Markos Gergő a zenekar énekese és basszusgitárosa azóta is nagyon jó barátom. A legnagyobb sikerként könyvelhettük el, hogy az Omega zenekar országos tehetségkutató versenyét megnyertük és így 1999-ben felléphettünk előttük a Népstadionban. 
2001 őszén hívott Koppány János barátom, hogy elképzelhető, hogy Madi kiválása miatt gitárosra lesz szüksége Ákosnak és csak belső ajánlás útján lehet eljutni egy meghallgatásra. Felajánlotta, hogy ha van kedvem, akkor engem is beajánl. Pár héten keresztül nem történt semmi, így már kezdtem letenni az egészről, míg egyik délután hazaérve egy üzenet várt az üzenetrögzítőn. A felvételen Ákos hívott egy találkozóra. Az első ismerkedős beszélgetés végén kaptam a meghallgatáshoz egy Hűség VHS kazettát, amiről kiválasztott öt dalt és kérte, hogy ha megtanultam jelentkezzek. Pár nap múlva Ákos otthoni stúdiójában próbáltunk. Bánfalvi Sanyi szintén meghallgatáson volt, de természetesen ott volt Lepe és Samu is. Nagyon élveztem a közös zenélést és talán én is tetszettem nekik, mert a második fordulóba jutottam. Kaptam tíz dalt, hogy azokból is készüljek fel a második alkalomra. Újra próbáltunk és a próba végén közölték, hogy mellettem döntöttek. Most, hogy írom ezeket a sorokat is kiráz a hideg. Nem nagyon tudtam mit mondani, de úgy éreztem vagy inkább tudtam, hogy elképesztő lehetőséget kaptam az élettől.
A következő évtized arról szólt, hogy minden olyan dolgot megélhettem, ami a ’80-as években tetszett egy zenekarban, koncertben. Nagy színpadon, tökéletes technikai háttérrel játszhattunk és kizárólag a zenéléssel kellett foglalkoznunk. Ami a legcsodálatosabb volt, az a közönség szeretete. Azt hiszem ez volt a leghihetetlenebb, hogy mennyi energiával tud feltölteni egy koncert. Szerencsére nagyon sok ismeretséget, barátságot köszönhetek ennek az időszaknak. 
2011-ben megalakult a KÁOSZ Központ! Egészen pontosan a Kovács Áron Országos Szórakoztató Központ. Nagyon sok izgalmas dolgot csináltunk. 2011-ben a Töltsd újra még című dalunk volt az Open Road Fesztivál hivatalos dala. 2012-ben mi nyitottuk a Fonogram díjátadót. Játszottunk a Class FM nyári road showján, 2013-ban exclusiv koncerteket adtunk a WestEnd Cinema City-ben, Írtunk indulót az Úszó Alkalmatlanságok Világbajnokságára és az U-19-es Kézilabda VB-re. Felléphettünk több alkalommal a Lord zenekar vendégeként, mi nyithattuk a jubileumi Aréna koncertjüket. Áron mellett, Markos Gergő és Huszár Endre volt a zenekar tagja. Később Takács Roland Kanóc váltotta Gergőt basszusgitár fronton. 2015-ben Kanóc ajánlásával kerültem Varga Miklós zenekarába. Miklós gyerekkorom egyik kedvenc énekese, így megtiszteltetés, hogy zenekarának tagja lehettem. A zenekarban töltött időszak kiemelkedő eseménye volt Miklós 60. születésnapja alkalmából, a SYMA csarnokban rendezett koncert. 
2018 januárjában épp a Fonográf zenekar jubileumi koncertjére próbáltunk, amikor felhívott Nagy Feró, hogy gitárost keres a zenekarába. A búcsúkoncertet követő napon egy közös próba után gyerekkorom egyik legnagyobb kedvencének kultikus zenekarába kerültem és elkezdtünk próbálni a Beatrice 40. jubileumi koncertjére. 2018. április 8-án az első koncertünk épp a teltházas Arénában tartott koncert volt. Ebben az évben még közel 100 fellépésünk volt. A koncertek mellett Feró és a Beatrice életét feldolgozó színházi előadás, a Ricse, Ricse, Beatrice zenekara is vagyunk. A 2019-es évük nagyon hasonlóan alakult és így a pályafutásom legintenzívebb koncertezős időszakát élhettem át. Feró, még mindig a korát meghazudtoló energiával létezik a színpadon és hatalmas élmény, hogy részese lehetek a zenekar történetének. 

A zenekari lét mellett nagyon sok izgalmas feladatban tehettem próbára magam. 

2006-tól, 5 szérián keresztül voltam a Megasztár zenekar tagja. Amellett, hogy sok tehetséges embert ismerhettem meg, bepillantást nyerhettem, hogy hogyan is készül egy show műsor. Az első szériákban a tv műsor mellett, hetente klub koncerteket tartottunk és nyáron egy 40 állomásos turné keretében jártuk be az országot. Ebben az időszakban tucatnyi lemez jelent meg a műsorban elhangzott dalokkal. 
2010-ben Samu barátom ajánlására kerülhettem be Szörényi Levente Búcsúkoncertjének kísérőzenekarába. A Hattyúdal című produkciót 2010 decemberében, az Arénában adtuk elő. Rosta Mária producerasszony az előadást követően egy állandó zenekar kialakítása mellett döntött és az általa életre hívott előadásokon is mi játszottunk. Máriának köszönhetően az elmúlt évtizedben részese lehettem az István a király előadásainak. Többek között a Királydombon tartott jubileumi előadáson is játszhattam és több alkalommal léptünk fel az ország nagyobb sportcsarnokaiban és az Arénában is. Hatalmas élmény volt a Shrek, a musical, a Passió XXI, a Hegedűs a Háztetőn, a Beatünnep, az Illés zenekar búcsúturnéján színpadra állni és a zenekar dalaira épülő, Tied a világ című darabot több mint 100 alkalommal játszani.  
Az aktív zenélés mellett régóta foglalkoztatott a tanítás. Nagyon élvezem, hogy a zenélés élményét továbbadhatom a növendékeimnek. 2015-ben az egyik növendékem anyukájával, Greskóné Koller Krisztinával kezdtünk azon dolgozni, hogy hogyan tudnánk minél több embert, gyermeket megismertetni a zenélés szépségével és az ebben rejlő lehetőségekkel. Ennek eredményeként 2015-ben létrehoztuk a Zenezóna Művészeti és Oktatási Alapítványt HANGSZERESSss néven elindítottunk egy iskolai rendezvénysorozatot, ahol a hangszerbemutató mellett profi zenekarral tartunk mini koncertet és különböző játékokkal próbáljuk felkelteni a fiatalok érdeklődését. Rendszeresen írunk ki pályázatot, ahol a pályázó fiatalokat hangszerekkel és oktatással jutalmazzuk. Két alkalommal tábort is szerveztünk. 2020-ban hangszerbemutató kisfilm sorozatot indítottunk. Legnagyobb eredményünk között tartjuk számon, hogy 2018-ban átadhattuk az első zeneszobánkat Budapesten a Mozgásjavító Intézetben. Remélem még sokáig lesz lehetőségünk folytatni a munkát. 

My world, my dream  

Nagy hatással volt rám a 80-as, 90-es évek instrumentális gitárzenéje. A művészek virtuozitása mellett nagyon tetszett, hogy szövegek nélkül is mennyire kifejező ez a fajta zene. Saját dalaim ötleteim közül sok született kimondottan instrumentális verzióban. 2019-ben döntöttem el, hogy szeretném kiadvány formájában is megjelentetni a dalaimat. 2020-ban a járvány miatt kialakult helyzet alkalmat teremtett arra, hogy elkezdjem megvalósítani az álmom. Csak az számított, hogy minden az elképzeléseim szerint valósuljon meg. Hálás vagyok, hogy a meghívott művészek első szóra mondtak igent és számomra valóban álomszerűvé teszik a kiadványt. Borlai Gergőt és Kaszás Petit is 1996 óta ismerem és a Kőbányai Zenesuliban töltött évek alatt nagyon sok alkalmam volt látni, hallani a játékukat. Mindketten világklasszis dobosok, fantasztikus zenészek. A basszusgitárosok esetében is fontos szempont volt, hogy az adott dalt kinek a játékával hallanám szívesen. A lemezen Fekete Tibor Samu, Fehérvári Attila, Laczik Fecó és Takács Roland Kanóc basszusjátékával találkozhattok. A billentyűs hangszerek esetében is több művész eszembe jutott, de az utóbbi pár évben Szebényi Dani játéka, muzikalitása annyira lenyűgözött, hogy mindenképp szerettem volna hallani, hogy hogyan nyúlna a dalaimhoz. Nem csalódtam! A keverést Szakos Krisztiánra bíztam. Ákos zenekarában ismerkedtünk meg és nagyon szeretem ahogy dolgozik. A barátságunk mellett fontos szempont volt, hogy nem kimondottan rockzenéket szokott keverni és én szerettem volna, ha a mai hangzásnak megfelelő lesz a végeredmény. Remélem sokaknak jelent majd kellemes időtöltést a lemez meghallgatása. 

Ibanez 

A már több alkalommal említett 80-as, 90-es években megismert és kedvenceimmé váló gitárosok közül a legtöbben Ibanez márkájú hangszeren játszottak, így mindig kiemelt figyelemmel követtem a márka újdonságait. Az eddigi pályám során több Ibanez gitárom volt, így nagyon megtisztelő, hogy 2018 decembere óta a világ egyik legnagyobb és legnépszerűbb gyártójának, az Ibaneznek hivatalos képviselője lehetek. Nagyon büszke vagyok, hogy ebbe a családba tartozhatok. Az általam használt gitárokat a Hangszereim menü alatt ismerheted meg részletesebben. 

Curt Mangan 

A gitárosok számára nagyon fontos, hogy a hangszeren lévő húrok profi minőséget képviseljenek. Általában 9-42 nikkel húrokat használok, de egyes hangszereket 9-46 vagy 10-52 méretűvel szerelek. Természetesen az akusztikus gitárokon és a klasszikus hangszeremen is Curt Mangan termékeit használom. Megnyugtató, hogy mindig magas minőségű termékeket kapok, így biztos lehetek benne, hogy a koncerteken és a stúdióban sem hagynak cserben. 

Díjak 

2017-ben Öröm a Zene közönségdíjat kaptam 
2018-ban az Artisjus, Előadói díjjal jutalmazott